Nagy Balázs Krisztián

Ének, gitár

Nagy Balázs Krisztián14 éves kora körül kezdett el gitározni, és ekkortájt álltak össze először barátaival feldolgozásokat és saját dalokat előadni Plágium néven. Első koncertjét 1998. február 13-án adta a Józsefvárosi Klubban a több névváltozaton átesett, de hamarosan Negyvenkettőre keresztelt zenekar első felállásával. Az együttes ezután többféle felállásban koncertezett, majd 2018-ban adta ki első EP-jét Járat a Holdra címmel.

A Negyvenkettő életében a 2005-ös fesztiválszezon után hosszabb szünet következett, ekkortájt az R. Nagy Csilla vezette Trafik zenekarban gitározott, majd 2010-ben megalapította Vörösfenyő nevű kísérleti akusztikus formációját. Az új zenekar a gitár mellett először két fúvóssal és egy ütőssel működött, majd a gitár, hegedű, cajon lett a végleges fölállás.

2013-tól a Cabaret Medranóban is gitározik. 2017-tavaszától 2019 őszéig Kovács (Indigó) Pista zenekarában, az Indigó Utcában volt szólógitáros.

Időnként vendégként is feltűnik színpadokon és lemezeken. 2016-ban a Malacka és a Tahó jubileumi albumán énekelt együtt Lócival (Lóci Játszik) egy dalt.

A zene és a dalszövegírás mellett képzőművészettel is foglalkozik. Több csoportos kiállításon voltak láthatóak concept art művei.

Zenekarok:

Negyvenkettő (1996– gitár, ének)
Trafik (2003–2010 gitár, vokál)
Vörösfenyő (2010– gitár, ének)
Cabaret Medrano (2013– gitár)
Indigó Utca (2017–2019 gitár)

Több infó:

Facebook: www.facebook.com/nbkzene
Spotify: open.spotify.com/artist/nbk